Nádasi Krisztina: Bori gyereke

– Tolja, anyuka!– De nagyon fáj!– Mert, mire számított?A szülészorvos elégedetlenül csettintve felegyenesedett, Bori mellé lépett, és mindkét kezével ránehezedett a nő hasának tetejére. Ketten nyomtak.– Látom a fejét! – kiáltott a dúla. – Hű, jó szőrös – tette hozzá.Bori nagyot fújt.– Na még egyet! – buzdította az orvos.A nő apait-anyait beleadott, a dúla azonban nem biztatta, meg sem szólalt, pedig Bori érezte, hogy a baba kicsusszant. Azok ketten ott álltak a szülőágy végében, Bori két térde kitakarta őket, csak a fejüket látta. Az orvos a gyereket nézte.– Azt a rohadt – kezdte, aztán összerezzent. – Bocsánat.– Mi az? – nyögte Bori.– Nem is tudom.A nőben megállt az ütő.– Beteg? Ó, istenem, hisz az ultrahangon is mondták, hogy rövidecskék a kezei, lábai…A dúla takaróba bugyolálta a gyereket, és az orvosnak adta, az meg Bori mellére tette.Bori felvisított.– Micsoda otromba tréfa ez?A mellén egy pandakölyök feküdt.– Hol a gyerekem? – ordított Bori.A szülész egyik lábáról a másikra állt.– Sajnálom, anyuka, megesik néha.– Mi?– Nos, tavaly is volt egy nő, aki kutyát szült. Meg is jegyeztem magamnak, amikor behozták a kismamát, hogy furcsa, csúcsos arca van…A dúla bólogatott.– Igen, az én egyik kismamám is macskát szült múlt ősszel. Csuda édes kiscica lett, illetve hát már jó nagy, akkora, mint egy embergyerek. Szépen fejlődik, már mondja, hogy mama.Bori elkerekedő szemmel nézett a dúlára.– A macska? A macska mondja, hogy mama?– Nos, nem igazán macska. Olyan, mintha ember lenne, csak macskaalakja van.– Maguk most szívatnak.A dúla kiment a szülőszobából, fél perccel később a telefonjával tért vissza. Bori szeme elé tartotta, és a nő látta rajta a dúlát, az ölében ülő macskaszerű kisgyerekkel.– Kittinek hívják – mondta a dúla büszkén.Bori a mellkasán pihegő kis pandára nézett.– Végül is aranyos.– Ugye? – kérdezte vigyorogva az orvos, és összecsapta a kezét. – No, akkor nekem még dolgom van itt a méhlepénnyel, maga csak szoptasson, anyuka.Bori megsimogatta a nyálkás kis szőrmók fejét, mire az ráemelte tekintetét.– És kisfiú vagy kislány? – kérdezte az újdonsült anyuka.– Fiú – mondta a dúla mosolyogva. Segített Borinak a szoptatásban.A nő egy órával később már az osztályon volt, ahol a többi kismama ámulva csodálta a kispandát.– Jaj, de cuki!– Én is akarok egy ilyet…– A szomszédom egy kismackót szült, annyira irigylem. Bárcsak nekem is ilyen speciális génkészletem lenne!Bori elhűlve hallgatta őket. Hátradőlt az ágyban, és lehunyta a szemét. Remélte, hogy mire felébred, kiderül, hogy ez csak egy ­rossz álom, de nem így volt. Ébredéskor a kis panda ugyanúgy mellette szuszogott, mint elalváskor.És Mózes is. A férfi az ágy lábánál a matracra támaszkodva hortyogott. Bori gyengéden megrugdosta.– Mi az? – horkantott a férfi.– Én is ezt kérdezem – suttogta Bori.Mózes felegyenesedett, nyújtózott egyet, és a pandára mutatott.– Ez meg mi a szar?– A mi szerelemgyerekünk.– Most szívatsz.– Én is ezt mondtam a dokinak, de ez a panda belőlem csusszant ki. A mi gyerekünk.– Ez nem lehet. Darwin mit szól hozzá?– Darwin már meghalt, te majom.Mózes a csípőjére tette a kezét.– Nem én vagyok majom, hanem te vagy panda.– Mi?– Most, hogy így jobban megnézlek, a fekete hajad az ősz tincsekkel, a rubensi idomok, nem csoda, hogy pandánk lett.– Te most akkor elhiszed ezt a marhaságot?– Mert, szerinted egy oltári átverés áldozatai vagyunk?– Fogalmam sincs, Mózes.Bori hangja elvékonyodott, és a nő sírva fakadt. A férfi odaült mellé az ágyra, és átölelte. Addig nyugtatgatta, duruzsolt neki, míg Bori lassan megnyugodott. Megbeszélték, hogy igenis hazaviszik a kis pandát, és felnevelik.– És szexelni mikor lehet? – kérdezte Mózes aztán.– Hat hét. Mert? Máris elvonási tüneteid vannak?Mózes gondolkodva válaszolta:– Mert kíváncsi vagyok rá, a következő gyerekünk is panda lenne-e.– Vagy majom – vágta rá Bori.Mózes a karjába vette a kis pandát, aki még mindig aludt.– Szerinted fog kungfuzni?