Nemzeti újjászületés a Délvidéken I.

Az 1867 utáni, az alkotmányos rend helyreállítását követő fél évszázad Magyarországon a polgári fejlődés korszaka volt. Az 1848. évi törvények fölszabadították a jobbágyságot, a nemességet pedig beemelték a hatalomba. Ezzel ugyan csak a törvényes alapjait teremtették meg a liberális államrend kiépítésének, hiszen a forradalom és szabadságharc bukása, és az azt követő abszolutizmus közel két évtizedének eseményei megfojtottak minden kibontakozási lehetőséget; az immár szabad, de továbbra is földnélküli parasztság zsellérsorba került, miközben a kis- és középnemeseknek semmilyen anyagi forrásuk nem volt birtokuk gazdaságos működtetéséhez. Működött azonban helyette a bécsi udvar hatalmi intézményrendszere, a maga érdekeinek megfelelően alakítva Magyarország gazdasági és kulturális életét egyaránt. Az 1860-as évek elején a Habsburg birodalom háborús vereségeinek kellett bekövetkezni, hogy az észszerű belátás alapján Ferenc József és miniszterei az Ausztria és Magyarország közötti viszony rendezése mellett döntsenek. Deák Ferenc és társai 1867-ben jutottak el a közös érdekek méltányos elismerése alapján jogilag is garantált, kettős államszövetség, a kiegyezésen alapuló Osztrák–Magyar Monarchia megalkotásának elfogadásáig, megteremtve ezzel a kisemmizett ország gazdasági fölemelkedésének lehetőségét is. A deáki kiegyezés Magyarországon utat nyitott a polgári fejlődés előtt. A Bácskában és a Bánságban a helyreállított magyar közigazgatást követően alakultak meg azok a választott vármegyei és községi közhatalmi intézmények, amelyeknek hatáskörébe tartozott a gazdasági, a kereskedelmi és a kulturális élet megszervezése. 1867 után a közéletet szinte a semmiből kellett újjászervezni. Aki a Duna és a Tisza táján széttekintett, mindössze annyit láthatott: közel egy évszázada a törökbecsei kikötőből megrakott hajókon szállították a gabonát Bécs felé, amihez az 1790-es évektől kezdődően jelentősen hozzájárult a Kiss József által épített Ferenc-csatornán lebonyolított terményszállítási forgalom is. Ezzel nagyjából ki is merült vidékünk gazdasági és kereskedelmi élete. Az új, vármegyei vezetésnek első lépésként pénzintézeteket kellett létrehoznia, hogy a kis- és középbirtokok termékei számára piacot teremtsenek. Második lépésként a mezőgazdaságot kellett modernizálni, hogy a birtokok a piacokat megfelelő terményekkel lássák el. Ehhez viszont új szellemiségű, az érdekeit fölismerő, és szem előtt tartó, vállalkozói társadalomra volt szükség. Az új, immár európai igényű polgárság megteremtését – fölnevelését – azonban csak az iskolák átalakítása és újjászervezése révén lehetett elérni. A Bácska és a Bánság területén a mindenkori vallási és közoktatási minisztérium döntése alapján sorra alakultak a gimnáziumok, a kereskedelmi középiskolák és a polgári tanintézetek. Az akkor már közel 150 éves múltra visszatekintő szabadkai főgimnázium mellett, 1872-ben Zomborban és Újvidéken, 1876-ban Zentán, néhány évvel később, a katonai határőrvidék felszámolását követően, az 1870-es évek végén Pancsován, 1875-ben Fehértemplomban, 1877-ben pedig Nagykikindán is létrehozták a magyar tannyelvű főgimnáziumot, ahová a kultuszminisztérium a korszak legkiválóbb tudós tanárait helyezte ki oktatónak.