Nirvána a kocsmában

Különleges nap volt. Egy símaszkos idegen állt az ágyam fölött. Nem tett semmi egyebet, csak állt és figyelt, engem mégis szörnyen zavart a jelenléte, úgy éreztem, elveszi előlem a levegőt. Légszomjjal birkózva, rúgkapálva és egész testemben reszketve küzdöttem a kialakult helyzet ellen. Tisztában voltam azzal, hogy álmodom, és azt is tudtam, hogy egyetlen esélyem az ébredés, különben a símaszkos idegen a fulladásba kerget. Hosszan tartó erőfeszítés után, legalábbis nekem nagyon hosszúnak tűnt az eltelt idő, sikerült átsegítenem magam a valóságba. Heves szívveréssel felültem az ágyban, mély levegőt vettem, és az ágyam fölé pillantottam. A símaszkos idegent nem láttam, de biztos voltam abban, hogy továbbra is ott van. Nem tesz semmit, csak figyel. Szüntelenül. A félelmet felváltotta a szorongás. Különleges nap volt. A rétre kerekezve első pillantásra egyáltalán nem lepődtem meg Csé bácsi láttán. Volt szerencsém már látni az öreget derékig a szemeteskukában állni, az utcán csikkeket szedegetni, a sarki kisbolt előtt sámlin állva prédikálni. A következő pillanatban kapcsoltam, hogy ez mégiscsak fura, hiszen napok óta az a hír keringett a faluban, hogy az öreg Csé eltűnt, és senki sem tud semmit holléte felől. Most viszont ott állt előttem teljes valójában a dűlőút menti kereszt posztamensén, jobb lábát térdben kissé behajtva a bal elé helyezte, fejét pedig enyhén megdöntötte. Megszólításomra nem reagált, és azt sem sikerült megállapítanom, vajon egyedül sikerült neki elfoglalnia helyét a kereszten, vagy esetleg valakik segítettek neki. Állt a szélben, a susogó kukoricalevelek előtt, mint egy Megváltó.