“Rasszista” filmeken nőttünk fel, és imádtuk

Ilyenkor, amikor kint ködös az idő, ha az ember egy pillanatra nem figyel, azon kapja magát, hogy filmeket néz. És valamiért nem az új, “modern közönségnek” készült alkotásokra esik ilyenkor a választás, hanem olyanokra, amelyek tényleg szórakoztatóak. Tehát a 90-es és 2000-es évek filmjeire, amelyek ma biztosan nem készülhetnének el, mert állítólag kirekesztőek, rasszisták, és “kultúrakisajátítást” követnek el. Minden percet megér egy ilyen időutazás, hiszen ezek a filmek olyanok, mintha egy időkapszulát találtunk volna, amelyben egy viszonylag normális emberiségről dokumentált történeteket nézhetünk meg. Ezekben egészen máson nevettek, az elhízást például nem dicsérték, és a “blackface” szinte kötelező elem volt. És tudják, mi a legjobb? Senkit nem zavart! Sőt, a feketék “whiteface-t” csináltak, és mi sem sértődtünk meg, hanem imádtuk, ahogy a szőke, nem túl okos pompom-lányokat is.Nemrég arról írtam, miért nem érdekel már senkit a nagy hollywoodi sztárok véleménye. Talán azért, mert a filmjeik egyszerűen sz@rok. Régen ez másként volt, mert a filmeknek volt értelme, és az emberek tudtak azonosulni velük – és erről még később beszélünk. Emiatt a nagy sztárok olyanok voltak, mint a köztünk járó istenek, akik akár szavazatokat is gyűjthettek volna. Annak ellenére, hogy rasszisták voltak, hiszen egészen kirekesztő, sztereotíp és megbélyegző alkotásokhoz adták a nevüket. Fujj. Vegyük például a Maszk című filmet! Senki nem gondolta volna, hogy milyen elképesztően gusztustalan kultúrakisajátítás zajlott abban a látszólag ártatlan és nyomokban vicceket is tartalmazó vígjátékban: az egyik jelenetben a Maszk mexikói férfivá változik! Mi ez, ha nem kultúrakisajátítás? Ott van a Hajrá csajok: Mindent bele című film 2006-ból. Ebben fehér lányok a főszereplők, akik menők, és body shame-elnek egy iskolatársukat, mert az 45 kilóról 48-ra hízott a nyári szünet alatt. Akkoriban ez lenézendő volt, mert már nem számított tökéletesnek. Mi ez, ha nem a fehér felsőbbrendűség villantása? Manapság meg Lizzo például teljesen rendben van testileg, sőt, egészséges és bátor, és ne is merjen lefogyni, hiszen így tökéletes. Hihetetlen, mennyit fejlődött a világ 2006 óta, szerencsére. És biztos mindenki látta a Feketék fehéren című filmet, amely két fekete férfiról szól, akik fehér nőkké változnak, hogy megoldjanak egy bűntényt. Gyomorforgató, hogy a film azt sugallja, a feketék kiváltságos fehér nőkké válhatnak, ha akarnak. Pedig feketéként is meg lehet oldani bűntényeket, nem kell ehhez a fehérek segítsége. Nyilván mindenki emlékszik az Amerikai pite sorozatra is, amelyben – ha jobban belegondolunk – a szexualitást, a nőkkel kapcsolatos sztereotípiákat, valamint az iskolai zaklatást és szexuális manipulációt… hát hogyan fogalmazzak… khm…  érzéketlenül kezelték. Vagyis tárgyiasították a nőket. Mert amúgy ez történt. De ennek ellenére a nőknek is tetszett. Nem volt tüntetés. És ott van az Utolsó szamuráj, amelyben Tom Cruise kultúrakisajátítja a japán kultúrát. Az egyetlen probléma ezzel valójában az, hogy Tom Cruise nem fekete. (A legújabb Assassin’s Creed játékból kiderült, hogy a feketék kisajátíthatják a japán kultúrát.) De talán a legrasszistább mind közül a Trópusi vihar című vígjáték 2008-ból, amelyben egy fehér férfi egy fekete férfit alakít. Az ilyenért ma már lincselések járnak az amerikai egyetemeken, még akkor is, ha egy ötéves gyerek csinálná Halloweenkor. A Majmok bolygója pedig… meglepő, hogy elkészült egy 2024-es epizód is, főleg annak fényében, hogy a “Monkeypox” nevét MPox-ra változtatták, mert sértőnek találták, és utalásnak tekintették a feketékre… pedig normális ember erre soha nem gondolt. Mert a 90-es és 2000-es évek filmjei “nagyobbak” voltak az átlagember életénél. Olyan dolgokat mutattak, amikről csak álmodozhattunk, de soha nem kaphattuk meg, miközben csak pár centire voltak tőlünk. Ezek nem olyan álmok voltak, hogy levágathatjuk-e a nemi szervünket és melleket csináltathatunk. Ezek inspiráló álmok voltak, egy teljesen más világból, ami mégis elérhetőnek tűnt nekünk átlagembereknek. És sokat is tanultunk belőlük, például elhittük, hogy büntetlenül ihatunk délelőtt, hogy azért szeretnek minket, akik vagyunk, és hogy a Fehér Házat tényleg szétrombolta egy idegen űrhajó, mert nem volt benne transznemű, akinek a létezése megkérdőjelezte volna a történet hitelességét.  És visszatérve egy kardinális kérdésre, hogy mikor ment tönkre minden: szerintem valahol a Wonder Woman és a Feketepárduc környékén lehetett ez, de közben eszembe jutott egy mondás is, amit egyszer egy kitűzőn láttam egy ismeretlen emberen: “minden, amit az életről tudnom kell, már megtanultam betiltott könyvekből”.  Hát valami ilyesmi jut eszembe a 90-es, és 2000-es évek filmjeiről, amiket egy egész generáció nem fog már ismerni hamarosan, sőt, talán tiltott és ciki is lesz… és ők bizony azt hiszik majd, hogy a Jedi-k a független és erős nők megtestesítői a galaxisban, és azért harcolnak, hogy a 40. hétig végre lehessen hajtani az abortuszt. .