Retkes Attila, a politikai világítótorony (kis magyar politikatörténeti adalék a Momentum jelentőségéhez)

Nem, nem vagyok szarkasztikus, a legkevésbé sem szeretné bántani Retkes Attilát. De ki a #$!%/ az a Retkes Attila? – kérdezi bizonyára az olvasók jelentős többsége, akik nem követik szorosan a politika világának minden rezdülését. Retkes Attila a SZDSZ lámpalekapcsolója volt. A párt utolsó elnöke, 2009 és 2010 között.Amúgy egyáltalán nem rossz csávó. A 90-es évek elején egy helyen dolgoztunk, a Danubius Rádióban. Azért nem mondom, hogy „együtt”, mert soha semmilyen közös műsorunk, projektünk nem volt; én is csináltam ott hetente egy műsort (szerda esténként), meg ő is. Vagy talán ő többet is, nem emlékszem. Nagyritkán összefutottunk. Ő amúgy zenetörténész és közgazdász, ráadásul doktori fokozattal, szóval komoly ember. Volt főszerkesztő, producer, zenei kiadói igazgató is, jelenleg a Magyar Táncművészeti Egyetemen adjunktus, mellette a Népszavában zenei szakíró. (Szerintem az utóbbit is megbocsáthatjuk neki.) Hozzám hasonlóan tehát, a zene világából, a zeneiparból érkezett a politikába. Csak míg én „Hobbistaként” kezdtem el, és a mai napig is így fogom fel a politikával, közélettel való foglalkozást, és politikusi ambícióim egy csöppet sincsenek, addig neki láthatóan voltak. Vagy lehet, hogy csak valaki rábeszélte. És nem tartott sokáig a kaland. De ahhoz pont elég volt, hogy a magyar politikában, politológiában, politikatörténetben a neve eggyé váljon az irrelevancia, a súlytalanság, az egykori dicsőség teljes, szánalmassá váló megkopásának fogalmával. Nem ő volt szánalmas, hanem a helyzet, a jelenség. Persze „dicsőségről” beszélni az SZDSZ esetében minimum erősen véleményes, de kétségtelen, hogy a Fábry Sándor által – igen találóan – a rendszerváltás utáni történelem legkártékonyabb politikai formációjának nevezett párt egykoron komoly tényező volt, elévülhetetlen „érdemekkel” a posztkommunista elit hatalmának átmentésében. Az SZDSZ „legsötétebb napjaiban” (és egyben politikailag sikeres időszakában” folytatott nemzetromboló tevékenységben Retkes Attilának az életkorából fakadóan sem lehetett semmilyen aktív szerepe (egyidős velem). A párt utolsó, politikailag jegyzett elnökének (Fodor Gábor) már szintén bőven leszállóágban lévő elnökségét követően valószínűleg kellett valaki, aki elviszi a balhét. Mármint nem komoly balhékat; az igazán zűrös, akár gazdasági, akár politikai bűncselekmények (nem utolsósorban a hazaárulás) esetleg még fellelhető nyomait vélhetőn Kuncze Gábor belügyminisztersége alatt végleg eltüntették. Retkes esetében a „balhé” maga a lámpaoltás lehetett. A magyar közéletre egykor hatalmas befolyással bíró párt (ön)felszámolása mégse égjen már rá egy nagy névre, a magyarországi liberális világ valamelyik „világítótornyára”. Na, de miért beszéltem ennyit Retkes Attiláról. Mert hiába használjuk a nevét politikai metaforaként, pejoratív módon, ő tényleg világítótorony volt. Legalábbis sz SZDSZ lilába burkolt reinkarnációja, a Momentum jelenlegi (vélhetően utolsó) elnökéhez képest. Akit ugyebár Tompos Mártonnak hívnak. Hogy kinek? Ugye, sokaknak segítettem most ezzel, hogy elárultam. Mert míg Retkes Attila neve már a múlt homályba, ezért hangzik ismeretlenül 100-ból 99 ember számára, Tompos Márton az itt és mostban képes ugyanezt produkálni. Hozzá képest Retkes Attila nem csak személyes kvalitásaiban világítótorony, hanem relevanciában is. Neki legalább egy valaha nagy pártot kellett felszámolnia. Tompos (pártja) egy törpe, mindig is az volt, aki létezése során végig úgy viselkedett, mint a kisegér, amikor az elefánt hátán ülve megy át a hídon, és megkérdezi nála jóval méretesebb társát: „Hallod, ahogy dübörgünk?” Tompos még azt a jakabpéteri – kétes értékű – dicsőséget sem tudhatja magáénak, hogy legalább önnön kezével sikerült volna leszalámiznia saját pártját. Retkes egyszerűen kész helyzetet kapott, és esélye sem volt, Jakabnak viszont személyesen sikerült tönkretennie egy valaha 20%-os pártot; mert seggbuta. Tompos kettejük kombinációja. Lehet, jövő héten még írok róla, de csak a sportérték miatt.