Rossz viccek

Négy évvel ezelőtt, amikor a fiatal ellenállók elfoglalták a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületét, aztán majd bő két hónap múlva az ostrom véget ért, itt-ott elhangzott: bárhogy is végződött a történet, azok, akik ott voltak a dicsőséges hetven napon, örök élményeket és tanulságokat szereztek, amikről előbb-utóbb színdarabokban, filmekben, regényekben hallunk újra. Akkor talán senki nem számított arra, hogy az egyik ilyen feldolgozás – mellesleg a nővéréé, Lilié után – Kemény Zsófitól érkezik. A Nyelni pink borítóján egy meztelenség miatt kitakart Ins­tagram-posztot látunk, de annyi azért kivehető, hogy a „blőrözött” alakok felnőttes dolgokat művelnek. Hát ilyen ez a regény is: polgárpukkasztást ígér, de végül vastag homályban hagyja az olvasóját. A Nyelni „a nagy múltú Szexművészeti Egyetemről” szól, ahová nehéz bekerülni, akinek viszont sikerül, egy csapásra részévé válhat a titkos elit értelmiségnek, amely birtokában van a szenzualitásról és az érzéki szabadságról szóló minden tudásnak. Ide szeretne felvételt nyerni a regény főhőse, Vigh Teofil is – igen, tényleg így hívják –, aki arrogáns, de nem túl eszes, feltűnősködő, de ambíció nélküli, pornófüggő fiatal. Korunk gyermeke, ahogy ezt Kemény Zsófi elképzeli. Teó természetesen nem jut át a rostán, de megtalálja a fizikailag is titkos egyetem bejáratát egy kisboltban, így aztán furcsa módon mégis beiratkozhat. Lassan hömpölyög a cselekmény – és szóviccekből, félig sült aforizmákból és egyéb szellemtelen szellemességekből álló hordalékot hagy maga után –, míg egy nap kiderül, hogy a Szexművészeti Egyetemet el akarja foglalni a konzervatív kormány, hogy a színes-szagos szexművészetet a kereszténységgel kompatibilis misszionáriuspózra és monogámiára szűkítse le.