Sokrétű európai áttekintést ad a katolikus iskolák ellentmondásos világáról Rónay Tamás frissen megjelent kötete

Nagy erénye, hogy az olvasóra bízza az ítélekzést.  Nem csak látszólagos ellentmondás: miközben az egyházak (különösen a katolikus egyház) iránti társadalmi érdeklődés kimutathatóan csökken, a hazai oktatási intézményrendszer egyre nagyobb hányada kerül egyházi kézbe, a finanszírozásból pedig még annál is több jut nekik, mint amit az iskoláik száma indokolna. A teljes köznevelés 12 százaléka fölött az egyházak rendelkeznek. Tíz év alatt az óvodák esetében 5,6 százalékról 10,4 százalékra, az általános iskoláknál 9,4 százalékról 17,1 százalékra, a középfokú oktatásban 10,4 százalékról 25,2 százalékra nőtt az egyházi oktatás részesedése, ráadásként pedig immár 6 százalék azon magyarországi települések aránya, ahol nincs állami iskola, megkérdőjelezve az állampolgárok világnézetileg semleges oktatáshoz való jogát. Ez van a mérleg egyik serpenyőjében, a másikban pedig a kiemelt finanszírozás, a (remélten vagy valóságosan) nagyobb elhivatottság és a sok évszázados tapasztalat – és közben az egész fölött kimondatlanul is ott lebeg az egyházak vontatottan haladó szembenézése az egyházi pedofíliával, illetve annak áldozataival, meg a gyanú, hogy konkrétan a mi államunk, vagy inkább kormányunk a számára kedvező politikai realitások  bővített újratermelését várja el a bőkezű közpénz-adományokért. A kétféle iskolarendszer összeütközései és ellentmondásai – Rónay Tamás, lapunk külpolitikai rovatvezetője Egyházi oktatás Európában című, frissen megjelent könyve szerint – egész Európára jellemzőek (hasonló okokból: az egyház mint társadalmi intézmény kisebb-nagyobb mértékben mindenütt defenzívában van, de az oktatásban szilárdan őrzi az állásait), ám a fenti adatok alapján Magyarországot egyfajta szélsőértéknek képzeljük. Emiatt a magyar olvasó kettős kíváncsisággal veszi kézbe a kötetet, hiszen nem csak a történelmi kontextus érdekes számunkra hanem az is, hogy mások is hasonló cipőben járnak-e.