Szentesi Zöldi László: Az számít, hogy a történelmi pillanatban ki áll a nemzet mellé (podcast és videó)

Világos, hogy hova tartozunk – mondta Szentesi Zöldi László író, újságíró, a Magyar Nemzet szerkesztője a PestiSrácok.hu podcastműsorában, melyben új könyvéről (Elsüllyedt világ – Kodolányi János belső emigrációja, 1944-1956) kérdezte Huth Gergely. Kodolányi a népi írók mozgalmának kiemelkedő alakja, aki aktív szervezője volt a második világháborús kiugrási kísérletnek, a revizionista, de németellenes Magyar Közösség titkos szövetségnek, s ádáz ellenfele volt a bolsevizmusnak. Élete a nyilasok és a kommunisták alatt veszélyben volt, a Rákosi-diktatúrában teljes szilenciumra ítélték, a hatvanas években is csak kiszorítva és cenzúrázva létezhetett. Az életútjának apropóján helyzetképet vázoltunk a népi-urbánus vita mai állásáról, a vidéki fiatal értelmiség – a kormány szellemi holdudvarában is jellemző – negligálásáról, a “két pogány közt, egy hazáért!” gondolat aktualitásáról.Kodolányi János életműve és a népi írók törekvései apropóján szóba került Csurka István sokat vitatott publicisztikája, amiről Szentesi Zöldi László így beszélt: A legigazabb írás, amit a mai napig állandóan, eltartott kisujjal, távol kell magunktól tartani, az Apák és fiúk, mely arról szól, hogy nézzük meg, kinek ki volt az apja, meg a nagyapja, nagyanyja! Hát nézzük meg!. Ha megnéztük, tisztelet a kivételnek, azért érdekes dolgokat fogunk találni. Donáth Anna, Gyurcsány Ferenc, meg az összes baloldali próféta családjában, környezetében, neveltetésében. Nincs új a nap alatt, amit ők csináltak 1918-ban, 1945-ben vagy ’57-ben, az pontosan olyan logikai sorba illeszthető, mint amit a mi szüleink, nagyszüleink csináltak 1918-ban, ’45-ben és ’57-ben. Így a mi családunkban az első világháborúban harcoltak. A második világháborúban szenvedői voltunk a területvisszacsatolásnak, ’56-ban a nagyapám és az apám is nemzetőr volt, és én is a nemzeti oldalon vagyok, nem most, hanem 14 éves korom óta. Ez nem véletlen, ez a sors milliók számára Magyarországon, mint ahogy nem véletlen, hogy a hóhérok unokái, ha nem is hóhérok lettek, de valahogy ott maradt egy-két vércsepp rajtuk. Huth Gergely felvetette: “Azok a gondok, amelyek a népi írókat tépték a két gonosz szorításában, azok a vívódások és küldetések több szempontból érvényesek ma is. A népi írók a vidéki, tiszta értelmiség, a feltörekvő középréteg támogatásában látták a kiutat, hogy velük lehet egy független magyar utat találni, akik még nem elkötelezettek egyik befolyás felé sem. Most is sokat beszélünk arról, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a patrióta, szuverenista gondolatnak van egy nagyon erős bázisa a vidéki Magyarországon. Sajnos az első generációs, a haza iránt elkötelezett vidéki értelmiségi vonal mégis alig kap helyet a jobboldal kulturális, szellemi és közéleti intézményeiben.” Szentesi Zöldi László erre így válaszolt: Nem ma kezdődött ez, hanem mindig is így volt. Nem tudom, tudod-e, hogy ki mondta azt a mondatot, hogy “több egészséges vidéki gyereket szeretnék a képernyőn látni”? Boross Péter mondta. Erre irtózatos támadások érték a kilencvenes években. Pedig mi ezzel a probléma? Nem az a cél, hogy minél több vidéki gyerek kerüljön a képernyőre? Azért, mert valaki abban a két budapesti utcában él, és Magyarországot úgy hívja, hogy a vidék, az nem jelenti azt, hogy minőségi különbség van egy budai srác, meg egy nyergesújfalui között. Egy vidéki embernek ugyanúgy joga van a fővárosban élni, dolgozni, bármit tenni, hiszen ez az ő fővárosa is, mint ahogy egy budapestinek is joga van tanyára települnie és libákat etetni. Ezeket a felesleges köröket futjuk 150 éve! Valóban, a népi írók problémája többek között az volt, hogy a legalapvetőbb gondolataikat sem akarta megérteni a túloldal, a progresszív baloldal, az akkori urbánus oldal. Kodolányi hitvallásáról, a népi írók küldetéséről Szentesi Zöldi László megjegyezte: Nyolcvan-kilencven év telt el a népi írók kora óta, ez nagy távolság, s a marxista irodalomtörténet mindent megtett azért, hogy a számára kellemetlen történeteket kigyomlálja és elhallgassa a történetükből, és azokat, akik a kommunistákat eleve nem kedvelték, és akik minden zsarnokság ellen készen álltak a harcra, azoknak a vélt és valós bűneit felnagyította. Tehát ezért volt az, hogy Sinka Istvánnak, Féja Gézának, Németh Lászlónak, Kodolányinak és a többieknek lakolni kellett ’45 után, mert ők egy válságos történelmi pillanatban a magyar nép mellett döntöttek. Ezért is foglalkozik Szentesi Zöldi László visszatérően a népi írók életrajzával, kulturális és közéleti hagyatékával. A szerző végül őszintén vallott önmagáról és korszakunkról is: Mindenfajta indulat nélkül mondom: én már régen nem beszélek a progresszív baloldali újságírásnak a krémjével. Néhány kivételtől eltekintve, a hátam közepére nem kívánom, hogy egy asztalhoz leüljek ezekkel a figurákkal. Ugyanis az ő szemükben mindenki, aki vidékről érkezik, vagy nemzeti felfogású, (bár nem mondják ki, mert akkor bajba kerülnek néha), tehát mi magunk, mindannyian fasiszta, náci figurák vagyunk. Hiába mondanak bármit, ők ezt a nézetet hozták a családjukból. (…) Ezeknek az embereknek alapvető ismereteik sincsenek Magyarországról. Végül Szentesi Zöldi László elmondta, hogy a két kedvenc kötete Kodolányi Jánostól a belső emigráció alatt írt szakrális, mitológiai ihletésű regényei, az Én vagyok I-II. és Az égő csipkebokor. Ezekből a rendszerváltás után kiadott, cenzúrázatlan változatokat érdemes beszerezni. És persze Szentesi Zöldi László új könyvét: Elsüllyedt világ – Kodolányi János belső emigrációja (1944-1956), Időjel kiadó, 2024. Kapható a Püskiben, a Magyar Menedék Könyvesházban, de még a Libriben is. A beszélgetés podcast-formátumban elérhető ITT, illetve hamarosan a közösségi média oldalainkon. Jövő hétfőn 13.15-kor és 20.15-kor a Hír FM-en is meghallgatható.  A vezető kép tihanyi Tranzit Fesztiválon készült, a PestiSrácok Sátorban augusztusban (Fotó: Hatlaczki Balázs – PestiSrácok.hu).