Színházi lenyomatok 2024-ből

Habár a színházi évad nem egyezik meg a naptári évvel, nem januártól decemberig tart, de az ember így az év végén előszeretettel készít összegzéseket, listákat ír a múlt és a jövő számára, számba veszi a jó és kevésbé kellemes pillanatokat, papírra veti, hogy mit szeretne magával vinni az új évbe, és azokat a dolgokat is, amelyeket adott ponttól kezdve végérvényesen száműzne az életéből. Ilyen a természetünk, önmagunkat zárjuk határok és keretek közé… Egy ilyen megrögzött és elkötelezett, már-már megszállott színházlátogató, mint amilyen én vagyok, sem tehet hát mást, mint hogy visszatekint, listát ír. Nem rangsor készül, csak szubjektív lista, amely időrendi sorrendben idézi vissza azokat az előadásokat, amelyeknek a lenyomatát, egy-egy mozdulatát, mondatát vagy üzenetét hosszabb ideig hordozom a lelkemben, mint sok más színdarabét. A januárt a fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Újvidéki Színház sajátította ki magának. Akkor mutatta be a társulat Urbán András rendezésében a Történt egyszer Újvidéken című kisebbségi extravaganzát sok zenével, tánccal, szellemekkel és indiánokkal. Játékosan összegző, ugyanakkor lépték-, programadó munka ez, írta az előadásról kritikájában Proics Lilla. Ugyanakkor úgy gondolom, ajándék és lehetőség a közönségnek a közös ünneplésre. Bepillantást enged ez a darab a kulisszák mögé, a színháznak azokba a tereibe, ahova egyébként nézőként nem vagyunk bejáratosak. Sőt, ennél is tovább, az egyes színészek gondolataiba meg a társulat csoportlelkébe is beleláthatunk. Az előadás zenei anyagát a színház ötven éve alatt színre vitt zenés előadásokból válogatták, és nosztalgikus hangulatú zenés-táncos mulatságba csomagolták a társadalmi szembenézés, az önvizsgálat és a művészi identitáskeresés problémaköreit. Különlegességként jegyezhető meg, hogy ebben az előadásban az egész társulat játszik. A Történt egyszer Újvidéken sikere azóta is töretlen, számos fesztiválra hívták meg, több díjat is bezsebelt, de ami talán még ennél is fontosabb, a repertoáron folyamatosan telt házzal játsszák, közönségkedvenc lett, magam is többször váltottam rá jegyet, állja az idő próbáját, így egyelőre talán még nem fenyeget a hitvallásként többször elismételt dalszöveg: „Ha a nézőtéren már nem lesz itt senki / Ha már bosszankodva sem akarsz itt lenni / Akkor már lőttek a színháznak/ Akkor vége lesz a világnak!”.