Terror, anarchia, mi jöhet még?

A 2024-es év egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy ki nyeri meg az amerikai választásokat. Némileg furcsának tűnt, és tűnik visszatekintve, hogy egy olyan évben, amikor idehaza önkormányzati, a kontinensünkön pedig Európai Parlamenti választások vannak, mi mégis az amerikai elnökválasztást tartjuk a legfontosabbnak. Ennek oka pedig nyilvánvalóan nem más, mint hogy teljesen mindegy, mit csinál az európai, és a Magyarországon állomásozó baloldal, annak az eredője Amerikában keresendő. Így az új év kezdetén tehát érdemes számot vetni arról, hogy mit is várhatunk a 2025-ös évtől. Újévi fogadalmak helyett azonban inkább szorítkozzunk az elmúlt évszázadok tapasztalataira.A történelem újabb tranziciós fázisban van, hiszen valóban véget ért, csak nem úgy, ahogy Fukuyama gondolta. Valójában csupán egy szakasza ért véget sajnos, a Pax Americana időszaka, amely egybeesett a demokratikus reneszánsz korával. Ami számunkra szomorú, az az, hogy ez egyben a béke korszakának végét is jelenti, aminek viszonylag egyszerű oka van. Az államelmélet olyan, mint a klíma: folyamatos mozgásban van, s mint ilyen, természetes, hogy vannak kilengések, átalakulások, ezek kapcsán csupán annyi a kérdés, hogy annak ciklikussága követi-e a természetes rendet, vagy sem. Ahogy a klímaváltozással sem annak léte a probléma, hanem a természetes ciklikusságától való elszakadás, úgy igaz ez a politikai átalakulásokra is. Normál esetben egy politikai ciklus, amíg megváltozik a korszellem, 3-5 évszázados távlatban mérhető. Ehhez képest a világháborút követő demokratizálódási időszakot a világ 70 év alatt dobta ki az ablakon, és a liberális demokráciák már most kezdik felélni szellemi, pénzügyi és politikai tartalékaikat. Ezzel egyidőben az autokratikus rezsimek kezdenek felkapaszkodni a globális politikai színtéren. Egy 10 milliós ország esetében éppen ezek az átrendeződések indokolják a semlegesség fenntartásának húsbamaró kérdését. A demokratikus hanyatlás természetesen nem váratlan fordulat. Az ókori Görögország és Róma, a reneszánsz Itália városállamai, a kora újkori Anglia is átélt egy sor visszarendeződést a már kiépült demokratikus intézményrendszerektől az autokrácia felé. Ami ebben azonban a rendkívül fájdalmas, hogy ezek közös jellemzője egy hosszabb-rövidebb anarchikus átkötő szakasz, amikor semmiféle érdemi kormányzás nem lehetséges, függetlenül annak intézményrendszerétől. Ezek a visszaesések alapvetően nem feltétlenül külső események termékei, nem kell hozzájuk háborús infláció, vagy népvándorlás, ennél sokkal egyszerűbb, Platón révén már az ókortól ismert okok állnak. Az egyes államformákat ugyanis a szuverinitás birtokosának, vagy birtokosainak kollektív jellemének hányadosa adja. Vagyis minden berendezkedés annyira jó, amennyire a hatalom letéteményesei jók. Ez különösen kényes kérdés a demokráciákban. Míg egy zsarnokságban lehet egy uralkodó jó, rossz, gonosz, őrült, vagy művelt és jóságos is, a demokráciákban ezen tulajdonságok mind jelen vannak a hatalom letéteményesénél, vagyis a népnél. Ebből adódóan a társadalom formálói formálják magát a demoráciát, annak intézményrendszerét, ezáltal pedig magát az államot– így férve hozzá végső soron a szuverenitás manipulálásához. Ez a valódi motivációja az olyan társadalom mérnököknek, mint például Soros György. Ezek a világjobbító filantrópok olyan tempóban voltak képesek átformálni a Pax Americana gazdasági, de főleg kulturális túlhatalmának következményeképpen egy világ társadalmainak gondolkozását, amely szuperszonikus sebességgelformálta át a politikai klímát, töredékére csökkentve az éppen aktuális politikai ciklus hosszát. Ezek a filantrópok a politikatudomány nagy szennyezői, akik a közbeszéd folyójába öntik a szennyező vegyszert, és gyárkéményekkel lövik a politikai üvegház-gázt az egyre puskaporosabb légkörbe. Akik világjobbítót játszanak, azok valójában a hatalom letéteményeseit manipulálják azok vágyai és félelmei mentén, amely ilyen módon természetesen formálja át a politikát. Ennek a termékeként érkeznek a kilúgozott vízfejű eurokraták és sajnos egyre több helyen az ellenoldal szélsőségesei. Franciaországban kommunisták ülnek a koalícióban, Németországban ismét pártokat tiltanának be, ezáltal táptalajt biztosítva a csalódott szélsőségeknek. Ezek után talán érthető, hogy a méhecskéket kergető főpolgármesterünk miatt majd akkor aggódunk, ha lesz erre energiánk. Na persze, elég szomorú, hogy az ő szerepe Budapest szétverésében így elsikkadt az elmúlt évek nyomorúságos politikai klímája miatt. De hiszen éppen ez a cél, hogy az ilyen politikusok az emberek vágyaira apellálva megéljenek valahogy. És ezt a választópolgárok demokratikus öndeficitjére apellálva érkeznek meg a demagógok, egymilliós minimálbérrel, örök élettel és ingyen sörrel. A demokrácia kaszásaiként az anarchián át vezető zsarnokság kormányosai. Ha az ő megbízóikat Trumpnak sikerül legyűrni, ezek az emberek is megtalálják bérelt helyüket a politikatörténet lábjegyzetének törölt hivatkozásai között. De persze nekünk sem szabad a megmentőre várni, hanem ha valóban komolyan gondoljuk ezt a demokrácia dolgot, 2025-ben ideje a polgári oldalnak is megráznia magát, és ismét közösségben összefogva folytatni a szellemi honvédelmet, amelyet immáron 15 éve vívunk sikeresen. Fotó: MTI/EPApool/Jorge Silva.