Tisztelgés Jung Károly emléktáblája előtt

Nem kis meghatottsággal állok itt, a gombosi helyi közösség épületén elhelyezett, Jung Károly tiszteletére készült emléktábla avatóján, hogy munkatársi és baráti minőségben szóljak mindenekelőtt e falu szülötte költői jelentőségéről. Bár számomra Jung Károly barátom egyszerre volt költő, tudós, néprajzos, népi hagyományaink, hiedelmeink és babonáink remek ismerője, múltunk tudója, népmesegyűjtőnk… Egyszóval polihisztorunk. S mindezt azért állíthatom itt, az emléktábla előtt, mert majd hatvanéves munkatársi és baráti viszonyunk alatt, a Híd folyóiratnál és a Forum Könyvkiadóban eltöltött több évtizedes munkásságom alatt mintegy tucatnyi – műfajaiban változatos – könyvének lehettem szerkesztője, felelős szerkesztője vagy éppen recenzense. Ő volt az, aki tudósi precizitással tette helyre – szövegeiben ezernyi lábjegyzettel bizonyítva – például a turulszobrok, a magyar Szent Korona ferde keresztje, a nándorfehérvári csatához kötődő déli harangszó, vagy éppenséggel a Zrínyi-hagyományok a Balkánon és a szerb ortodox templomok családi legendáriumának története… körüli vitákat. Most nem fogom felsorolni, hogy a gombosi népszokások tanulmányozása és leírása után hogyan jutott el az egyetemesebb népi hiedelemvilágon keresztül egészen a délszláv hősének tanulmányozásáig és a Mátyás-tradíció délszláv népköltészeti kapcsolatáig. De térjünk át költészetére. Bori Imre már irodalomtörténetében is jelzi, hogy a korai költeményeiben – s itt az Ég az erdő című két poémára utal – Kassák Lajos költészetének követője, majd pedig jönnek a „pannóniai helyzetdalok”, amelyek szerintem végig meghatározzák Jung Károly költészetét. Különösen a Barbaricum címen (1991) megjelent verseket. Ennek a kötetnek, amelyért a szerző első Híd-díját kapta, magam voltam a felelős szerkesztője, s a jó szemű recenzense, Bányai János állapította meg, miszerint: „Két földrajzi térsége van Jung Károly költészetének. A limeszen túli világ, melyet másként a barbárok földjének hívnak, és Kelet-Európa… A limeszen túli nosztalgiaföldrajz számára nem megnyugvás, nem menedékhely. Ellenkezőleg: a mai veszélyeztetettségnek ekvivalense, gondokkal terhelt emlékezet…” S ehhez tegyük hozzá: ha ez így van, márpedig aligha kételkedhetnénk benne, akkor Jung szembenézése a mai, itteni, mondjuk így, a mi világunkat a történelem rangjára emelt tébollyal, az elfásultsággal és közönnyel, tehát a szellem kilátástalan küzdelme az erőszakkal, a tudatlansággal, végső soron a műveletlenséggel.  Hogy a népélet vizsgálója és ismerője, már több versében is nyomon követhető. A címadó szonettjét például így indítja: Ne hidd, hogy a vörös cserépedény, Mely Pannóniából került ide az Ekevas útjába, sokkal előbbi kemény Kőbalta mellé, várta ezt a tavasz.