Tudatosítani kell az emberekben, hogy a víz valójában kincs

Budapest éghajlata, ahogy az egész országé, az elmúlt évtizedekben nagy változásokon esett át. Az egyre forróbb és szárazabb nyarak, a csapadékeloszlás egyenetlenné válása nagy kihívások elé állítják a várost. A ránk váró feladatok közül kettő különösen sürgető: az egyik a rendkívül intenzív záporok és zivatarok okozta terhelés kezelése, a másik pedig a csapadék megtartása. Szerencsére mindkettőre vannak már bevált módszerek. Már csak alkalmazni kellene őket. Budapestre korábban is jellemzők voltak a forró nyarak, ám az idei sok szempontból kivételes volt. Júliustól kezdődően egy egész szezonon át tartó hőhullám jellemezte, amelyet időnként hatalmas záporok tarkítottak. Sajnos – a szakemberek szerint – az idei nyár csak a múlt felől tekintve tűnik kivételesnek, a jövőben sok hasonlóra kell számítanunk. Ezért fontos, hogy időben felkészüljünk a változásokra. A kezelésükhöz szükséges infrastruktúra kiépítése ugyanis hosszú időbe telik, és egyáltalán nem olcsó. Barsi Orsolya, a főváros Klíma- és Környezetügyi Főosztályának vezetője a teendők kapcsán arról beszélt a Budai Hangnak, hogy a hőhullámok és a szokatlanul intenzív esőzések nem választhatók el egymástól. A záporok általában a szárazabb időszakokban jelentkeznek, ezért elemi érdekünk, hogy a lehulló vizekből minél többet megtartsunk és hasznosítsunk. Jelenleg azonban még gyakran az is kihívást jelent, hogy a lezúduló vizet úgy vezessük el, hogy ne okozzon nagyobb károkat és fennakadást a város életében. A szakember szerint vízgazdálkodás szempontjából Buda sajátossága az, hogy hegyvidéken fekszik. A hirtelen lezúduló csapadék lemossa a hegyoldalakat, talajeróziót okoz. Illetve vannak a területen olyan vízfolyások, amelyek nagy esőzések idején kiöntenek, és utakat tesznek járhatatlanná. A hegyről lejutó hordalék azért jelent nehézséget, mert könnyen elakadhat és torlódást okozhat a vízelvezetőrendszerben. A csapadék ilyenkor rendszerint a felszínen tör utat magának.  Mivel a budai kerületekben vannak mélyebben fekvő területek is, amelyek közül több forgalmas közterületeknek ad helyet, az extrém záporok idején felgyülemlő vizek hosszú órákra meg tudják akasztani a város forgalmát. A szakértő szerint azok az esők okozhatnak nagyobb problémát, amelyek során egy óra alatt 50 milliméternél több csapadék hull. Mostanság azonban nem ritkák a 100 milliméteres vagy még annál is nagyobb záporok sem. Ezek pedig hosszabb ideig elhúzódó, komplex problémákat is okozhatnak, mivel gyakran fák kidőlésével, elektromos vezetékek leszakadásával járnak. Mint azt Barsi Orsolya megjegyezte, normál esetben a csapadék jelentős része beszivárog a talajba. Csakhogy erősebb záporok idején a talaj és a vízáteresztő burkolatok kapillárisai gyorsan telítődnek, és onnantól kezdve már úgy folyik le az eső róluk, mintha aszfaltra hullana. Ami pedig burkolt felületre hullik, az a csatornahálózatba kerül, és a gyűjtőrendszeren keresztül a főgyűjtőbe jut, majd onnan a három budapesti szennyvíztelep valamelyikébe. A budai oldalról az Észak-Pesti Szennyvíztelepre, illetve a csepeli tisztítóba kerülnek a vizek, ezek tisztítást követően a Dunába jutnak. A problémát az jelenti, hogy a szennyvíztelepek kapacitása véges. Ha extrém terhelést kapnak, akkor működésbe lépnek a túlfolyók, a vizek egy része pedig hígított formában ugyan, de a Dunában köt ki. A csatornahálózat sem terhelhető a végtelenségig, nagyobb záporok idején ezért fordulhat elő, hogy a víz elmozdítja a fedlapokat, a hígított szennyvíz pedig az utca kövezetén folytatja az útját a Duna felé. A kapacitáshiány egyébként nem feltétlenül azért alakul ki, mert szűk a rendszer keresztmetszete, hanem részben azért, mert a város csatornahálózata több évszázad alatt organikusan alakult ki, ezért nem feltétlenül működik optimálisan. Könnyen előfordulhat, hogy egy utca alatt a csatornaszakasz túlterhelt, a szomszéd utcáé viszont 30 százalékon működik. Ezeket az eltéréseket a szakember szerint belső vízkormányzással lehetne megszüntetni. A Fővárosi Csatornázási Művek egyes szakaszokon már rendelkezik is efféle terelőkapacitással. Barsi Orsolya arra is felhívta a figyelmet, hogy az extrém csapadék rendszerint az aszályos, forró és száraz időszakokban érkezik, ezért elemi érdekünk, hogy megtartsuk és hasznosítsuk ezeket a vizeket. És a visszatartásra ma már rengeteg módszer létezik. Az egyik ilyen komplex megoldás az úgynevezett szivacsváros koncepció, amely során esőkerteket, olyan talajszerkezetű területeket alakítanak ki, amelyek képesek elnyelni a vizet nagyobb mennyiségben is, ezáltal lehetővé teszik, hogy a helyi növényzet a száraz időszakokban is kellő mennyiségű nedvességhez jusson. Azonban a vízvisszatartásra is igaz az, ami a vízelvezetésre: csak bizonyos terhelésig működik. Az esőkertek, a mélyebben fekvő, vízmegőrzésre használt területek csak a csapadék egy részét képesek befogadni. Ahhoz, hogy még több vizet tudjunk megtartani, ezeket mérnöki megoldásokkal, közműves elemekkel kell kombinálni. Például olyan föld alatti tartályokat kell kialakítani, amelyek kifolyó része fölül van, és amikor megtelik, a többletet elengedi. Nyugat-Európában attól sem riadnak vissza, hogy ideiglenesen focipályákat, parkolókat árasszanak el esővízzel. Sőt Koppenhágában léteznek olyan utcák is, amelyek elárasztandó területként működnek. Ezeken a felszíni burkolatot úgy alakították ki, hogy a járda extrém esőzések idején is járható marad, az út azonban a víz elvezetésére szolgál. Ennek köszönhetően a környező utcák nem kerülnek víz alá. Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze a vízvisszatartás kapcsán lapunknak arról beszélt, hogy számos innovatív megoldás létezik már a városi területek vízgazdálkodásának javítására, és ezek egy részét a főváros is alkalmazza már. Az egyik ilyen az úgynevezett Stockholm-módszer. Ez arra szolgál, hogy a városi, jellemzően burkolt területeken álló fák számára egészségesebb életteret biztosítson. Ilyenkor a talajba egy zúzott kőzet alapú termőközeg kerül, amely azon túl, hogy elég szilárdságot nyújt az úttest megtartásához, lehetővé teszi, hogy a fák nagyobb gödörben verhessenek gyökeret. A tervezők arra is ügyelnek, hogy a tetőkről, utakról és aszfaltozott felületekről összegyűlt csapadékvíz a fa gödrébe kerüljön, így a fölösleges vizeket helyben használják fel. Hasonló elven működnek az esőkertek is. Ezeknél szintén egy speciális talajszerkezetet alakítanak ki, amely képes megtartani a vizeket, és megfelelő körülményeket tud biztosítani a növények számára. Ezek a megoldások Budapesten már több helyen fellelhetők. A Vérmezőn már működik egy esőkert, de a Városmajor legmélyebb területére is hasonlót terveznek a szakemberek. Bardóczi Sándor szerint az esővízmegtartás egyik legszemléletesebb projektje Pünkösdfürdőn valósult meg. Ott egy árvízvédelmi gát húzódik, amelyet nem lehetett áttörni, ezért esőzések idején a víz nem jutott el a Dunába, hanem a mélyebb területeken, gyakran az úttesten, gyűlt fel. Ezeket mindenképp el kellett vezetni, ezért a főváros itt alakította ki Budapest első esőkertjét. Mára a növényzet megerősödött a területen, a part vízellátása javult, miközben az úttestek is mentesültek az esővíztől. És persze léteznek természetes víztározó területek is. A legnagyobb ilyen helyszín a – jelenleg is átalakítás alatt lévő – Mocsárosdűlő, amely a környező hegyekből érkező vizek megtartására szolgál. A Kőérberki szikes réten szintén hasonló megoldásban gondolkodnak a szakemberek. Itt gyógykutak is vannak, amelyek vizét az esővel együtt meg lehet tartani a területen. Az Őrmező természetvédelmi területté nyilvánítása is folyamatban van, ott is hasonló vízmegtartási megoldásokat akarnak bevonni az élőhelykezelésbe. Burján Ferenc, Óbuda alpolgármestere szintén nagyon fontos lépésnek tartja azt, hogy a Mocsárosdűlő természetvédelmi területeként működhet, és így kiveheti a részét a környék vizeinek megtartásából. Mint azt lapunknak elmondta, a kerület klímastratégiájában számos olyan megoldás szerepel, melyek a vizek megtartását szolgálják. Ilyen például a már említett Stockholm-módszer, amely az alpolgármester szerint nem olcsó, viszont valóban hatékony, mivel megfelelő életteret képes biztosítani a növények számára. Az esőkertek és a záportározók kialakítása szintén része a stratégiának, ezek kialakítása folyamatosan történik. Burján Ferenc ezeken túl különösen fontosnak tartja, hogy az emberekben is tudatosuljon: a víz valójában kincs. Mert amíg a lakosság többsége úgy gondolja, hogy a víz olcsó, addig nem bánnak vele takarékosan. A politikus szerint nem igaz, amit a kormány állít, hogy Magyarország bővelkedik a vizekben: az idei nyár is megmutatta azt, hogy sokkal tudatosabban kell gazdálkodnunk a természeti értékünkkel. Az önkormányzat ennek érdekében szemléletformáló programokat szervez, és az arra fogékony lakókat eszközökkel, például ingyenes esővíztartályokkal, víztakarékos csaptelepekkel támogatja. A távlati céljuk pedig az, hogy már az iskolákban elkezdjék a tudatos vízhasználatra nevelést. Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/38. számában jelent meg szeptember 20-án.