Ungváry Zsolt: „Tiszta szívvel betörök” – az irodalom félreértelmezése (Novella)

A professzor szúrós szemmel mérte végig az ifjút, aki dacosan állta a pillantását, nem hajtotta le a fejét.– Nos, fiatalember – kezdte, de a másik a szavába vágott.– Kollégának szokták szólítani a hallgatókat.A professzor összeráncolta a homlokát.– Erre még visszatérünk. – Zsebéből papírlapot húzott elő, gondosan széthajtogatta, és odatolta az egyetemista elé. – Ez micsoda?– Egy vers. Hogy került önhöz?– Felháborodottan hozták nekem tanárok, diákok, sőt néhányan az utcáról jöttek be lobogtatva ezt a szennyet… Ezt maga írta, Attila?– Én. Költő vagyok. Verset írtam.A professzor felkacagott.– Még hogy költő! – Aztán megint elkomorult. – Én szeretem a verseket. Olvasok is, sokat. De ez nem vers. – Maga elé húzta a papírlapot. – Se istenem, se hazám, se csókom, se szeretőm…– Van dallama… – védte, s mintha a szája sarkában büszkeség csillant volna. Ez tovább bőszítette az ősz urat. – Az még csak hagyján, de ez itt… Ez védhetetlen. „Tiszta szívvel betörök, ha kell, embert is ölök.” Elmebeteg maga, fiam? Bűnöző? Mi az, hogy betör és gyilkol? Maga akar tanítani? Ha ezt meglátja egy szülő, hogy a gyerekének a tanára ilyet írt… Micsoda szégyent hoz ránk, az egyetemre, egész Szegedre!– Kérem, Horger úr, ez vers. Irodalom. Ön mindent szó szerint értelmez? Ismeri professzor úr Swiftnek a Szerény javaslat című esszéjét? Arról szól, hogy a szegény, sokgyerekes ír családok nehézségein úgy lehetne segíteni, hogy az egyéves gyermekeket eladják táplálékul a jómódú elitnek. Igen zamatos, és ha nagyobb vendégség érkezett, egy gyermekből két fogás is jut körettel, salátával.– Micsoda barbárság!– Pontosan. Swift ír volt, fájt neki a népe szegénysége, kiszolgáltatottsága, erre akarta felhívni a figyelmet ilyen szatirikus, brutális képekkel. Ha ezt szó szerint értelmezik, nyilván börtönbe vagy bolondok házába kell zárni. De Swift nem bűnöző volt vagy elmeháborodott, hanem zseniális író.– Vagyis Ön azt állítja, hogy nem kíván betörni, sem embert ölni?– Hát persze, minek néz engem, professzor úr. Szegény diák vagyok, amikor ezt írtam, harmadnapja nem ettem, a végsőkig kétségbeestem. Arról szól a vers, hogy ha nem javítunk a társadalom helyzetén, a fiatalok nem látnak más kiutat, mint a züllést. Bűnözést, kábítószert… Egy egész generáció fog fellázadni. Nem a hír hozóját kell megbüntetni, hanem a problémát megoldani.