„Valamiért nekem ezzel dolgom van” – Az igazáért harcol Tóth Nikolett, a Jókai utcai házomlás sérültje

Mondják, a balett-táncosok olyanok, akár a kaviccsal teli üvegváza: kívül törékenyek és kecsesek, belül sziklaszilárdak. Tóth Nikolettnek két évvel ezelőtt a Jókai utcai házomlás legsúlyosabb sérültjeként tucatnyi csontja törött – köztük az agy- és az arckoponyája, a háti szakaszon három gerinccsigolyája, a kulcscsontja és a medencéje is –, de kivételes lelkierővel és céltudatossággal éli tovább az életét. Úgy tekint a mostani helyzetre, mint hosszú átmeneti állapotra, nem fogadja el, hogy végleg kerekesszékben marad, noha az orvosok nem kecsegtetik. A legnehezebb teher számára az önállóság és a magánszféra elvesztése, miközben 28 évesen most kezdhetné kiélvezni ígéretes pályafutását és élni a saját felnőttéletét. A balesetének azért hálás, mert megtapasztalhatta, milyen sokan szeretik, és úgy érzi, dolga van ezzel. Még nem tudja pontosan, hogy mi, de szeretne a jövőben is tánccal foglalkozni, balettmesteri vizsgájával felnőtteket taníthatna, vagy koreográfusasszisztensként dolgozhatna. Korábbi munkaadója, az Operettszínház nyitott is lenne erre, de épületük még csak részben akadálymentes. És Nikolettnek meg kell harcolnia az igazáért is, hogy a neki járó kártérítést megkaphassa. A terézvárosi Délibáb utcában járunk, ahol Nikolett lakik most édesanyjával, Tóth Adrienne-nel és Tamarával, a szibériai cicájukkal. A tágas, világos lakást, melyet az önkormányzat biztosított számukra, otthonosan berendezték, falait szép színesre festették. Még kaput is nyitottak a kertben, hogy Nikolett könnyen be tudjon gurulni a kis lifthez, ami az új, akadálymentes otthonába viszi fel. Soproni Tamás polgármester meghagyta nekik, keressék őt, ha segítség kell. Most már csak a régi, nagy ablakok húznak, ezeket a műemlékvédelem alá tartozó házban nem is szabad műanyag nyílászárókra cserélni. Egyesek ugye minden szabályt betartanak, míg mások gátlástalanul felülírják ezeket, ha a saját érdekük, anyagi hasznuk múlik rajta. Merthogy.