Valamit tudnak a szentesi termelők, amit mások nem

A keserű történelmi és az időben közelebbi, de kudarcos tapasztalatok ellenére is működik a termelői szövetkezés Magyarországon, amelyet ráadásul nyilvánvaló előnyei és értékei miatt az Európai Bizottság és a kormány egyaránt támogatásra érdemesnek tart. Igaz, az ilyen összefogás nem terjedt el idehaza. Nagy kérdés, hogy az együttműködési forma talán legfontosabb hazai szereplőjének, a DélkerTÉSZ-nek miért sikerült az, amely számos más, hasonló próbálkozásnak nem. Az eredményekben biztosan benne van a szervezők, az irányító menedzserek tevékenysége, a korai gyerekbetegségek kiheverése, de az is, hogy az összefogás nem hagyta magát elcsábítani a magas áfából adódó „lehetőségektől” és transzparensen, a kezdetektől fogva közvetlenül a kiskereskedelmi láncokkal tárgyal és nekik értékesít. Ehhez a több száz termelőt tömörítő szövetkezet ráadásul komoly minőségbiztosítási rendszert is fenntart, valamint kellően nagyra is nőtt ahhoz, hogy a láncok komolyan vegyék. Olyannyira, hogy mára az árbevétel több mint 15 százaléka exportból származik. A téeszesítés korábbi, rosszemlékű gyakorlata és a kétezres évek együttműködési kudarcai után gyakran felmerül a magyar mezőgazdaság értékelésekor, hogy az összefogás nehezen, vagy sehogy sem jön létre a termelők körében. A kritikák a legtöbb esetben kétségkívül jogosak, de mára több ponton, például a baromfiágazatban találunk jó szerveződéseket, amelyek legtöbbször valamilyen integráció formájában működnek.